Pedig ebből most nem kapunk. Fikarcnyit sem. Bárdos András (igen, a televíziós műsorvezető) új könyve kíméletlen. Kíméletlen a nőkkel szemben. Mert elsősorban nekünk szól (ki más olvas manapság szerelmi történeteket). A nő gyanútlanul belekezd, és először vagy felháborodik vagy hitét veszti vagy dühromahot kap vagy egy életre megutálja a férfiakat. Esetleg mindez együtt.
Olivér – és nem csak a név az egyetlen közös vonás Erich Segal Love Story-jával – fiatal, sikeres férfi, aki anyagi gondoktól és érzelmektől mentesen éli mindennapjait. Munkája tölti ki az életét, egy folyamatosan változó, örvénylő közeg (hazai bank közép- majd felsővezetője), ahol napról napra résen kell lenni, taposva felfele törni, mert csak arra vezet út, azon kívül nincsen semmi, csak a halál. Egóját hideg feje, az edzőteremben szerzett külseje, márkás cuccok és ’A’ kategóriás nők változatossága hizlalják. Gyakran áll a tükör előtt, derekán a bőrt csipkedve, a bicepsz nagysága és a háj hiánya határozza meg emberi értékét és férfiasságát. Ha nagy ritkán mégis érzelemmel kellene szembesülnie, a „mit mondhattam volna” önigazolással kendőzi bárgyú némaságát. Világa zavartalan, egyszerű és kerek.
És akkor Olivér, a Férfi (homo sapiens, felnőtt, hímnemű egyed), az erősebbik nem, a teremtés koronája, maga Ádám találkozik az Eszternek nevezett érzelemmel.
„Nem értettem, miért vár tőlem bárki olyasmit, amire nem vagyok képes.”
Olivér kiábrándító tárgyilagossággal meséli el szerelmük történetét. A megismerkedést, a házasságkötést, a képzelt és valós megcsalásokat, Eszter lelki, később testi kínjait.
Mindeközben Eszterről alig tudunk meg valamit. Olivér önző szemüvege végig a háttérbe szorítja őt. A lány személyisége azonban kurtára szabott keretei közül is átviláglik, szerepének súlya van. Lényege abban rejlik, hogy szeret.
Szeretete csendes és kitartó, elnéző és odaadó.
„- A szeretet azt jelenti: soha nem kell bocsánatot kérni. Érted? Érted már, buta tőzsdei kereskedő?
- Tőzsdei kereskedő... -ismétlem göcögve. Jó, hogy ezt mondta. Így nem kellett válaszolnom a kérdésére. Hogy nem. Nem értem. Mit jelent a szeretet?”
Ha szerzője így tett volna pontot a történet és a könyv végére, elhihetnénk neki, hogy célja nem volt más, mint egy jól irányzott pofonba csomagolni a nőknek szánt figyelmeztetést: kár a gőzért! A férfi ilyen ősidők óta, és nem is lehet változtatni rajta. Jobb elfogadni e tényt.
A szerető feleség – érzéketlen férj végtelen ciklusának kimerevített képe Elizabeth Taylor és Paul Newman óta mélyen él bennünk (Macska a forró bádogtetőn, Tennessee Williams) – ám itt mégsem erről van szó. Mert a szereplők nem rekednek meg a holtponton, továbblépnek.
Eszter meghal. És halálával megváltja Olivért.
És nem pusztán őt. De a sajgó arcélű olvasót is, aki csak néhány órával az utolsó mondat után ébred rá, hogy Eszter – a nő – célja mélyebben keresendő annál, mint egy lény elfogadása a maga valójában, és hogy küldetése miért csak halálával teljesedhetett be.
Mert változhatnak korok és ideálok, életmódok és ritmusok, a Nő feladata örök:
megtanítani a Férfit szeretni!