- Nem! – feleltem huszonéves létem minden magabiztosságával.
- Pedig kellene… - nyugtázta, és mosoly tűnt fel a szája szegletében.
Popper Péter. Tapasztalt pszichológus, fifikás szakember, briliáns előadó, bölcs remete, elismert közéleti személyiség, termékeny szerző. Az élet rejtett hasadékaiba is belépőkártyával rendelkező „buddhista zsidó”, aki hatalmas tudása és határozott világlátása ellenére sem hagyott fel soha a kereséssel és a lehetőséggel: minden Tudás lehet tévedés is.
Élete számtalan kanyarulata, utazásai a fizikai és lelki, szellemi világokba örök ifjúsággal ajándékozták meg elméjét és papírra vetett gondolatait.
Útkeresése és a megtaláltnak vélt válaszok sorok ezreiben marad fenn az utókor számára. Tapasztalatokra építve (Praxis - avagy angyalok a tű fokán); játékosan, a négylábúak ártatlanságából kiindulva (Részemről mondjunk mancsot!); elmélyült őszinteséggel (Út a tükrökön át); írók és költők „mögé bújva” (Ők - én vagyok, Kinyílt az Ég? ); gyakorlatiasan, tanácsokkal (Belső utak könyve); töprengve, tépelődve (A széthasadt kárpit); önnön életútjának fontos kapcsolatain keresztül (Holdidő, Napidő) – hogy csak néhányat, a számomra legkedvesebbeket említsem.
Popper Péter olyan ember, aki által több, gazdagabb a világ. És szándékosan nem azt írtam, hogy „olyan ember volt”. Mert aki ennyi értéket, saját tollból származó, élvezetes és hasznos tudást nyújt az Embernek, az nem hal meg, nem halhat meg sohasem. Szelleme – a lényege – vibrálva él közöttünk tovább.
- Látom, ott a bogár a fülében, kollegina…! – mondta; s mondja most is.
És közben mosolyog.