Interjú Kőbán Ritával
Egy egész ország ismeri a nevét és büszke az eredményeire. Kétszeres olimpiai bajnok, emellett húszszoros magyar-, háromszoros Európa- és kilencszeres világbajnok. 24 év kajakozást hagyott a háta mögött, amikor visszavonult vidékre lovakat tartani és ügetőversenyezni. 12 évnyi szünet után Kőbán Rita újra Budapesten, evezővel a kezében…
Mivel foglalkozol most?
Az MTK kajak-kenu edzője vagyok. Idén májusban szerződtem a klubbal, hogy a Sportágváltó Program keretén belül tréningezzek fiatal sportolókat.
Sportágváltó Program?
Ez egy különleges program, amit a világon eddig csak egyszer próbáltak. Az a lényege, hogy más sportágakból veszünk át olyan sportolókat, akik az adott területen kevésbé sikeresek vagy már nem tudnak többet fejlődni, de nem akarják feladni a sportolást. Mi megpróbáljuk megtanítani őket a kajakozásra.
A feladat speciális felkészülést igényel, mert a valamelyest már kialakult váz- és izomrendszert kell a kajakra adoptálni illetve új izmokat felépíteni. Viszont a program által felére csökkenthető az az idő, míg valaki a saját csúcsára ér.
Mi bizonyult nagyobb segítségnek a kezdeteknél? A szakedzői diplomád nyújtotta tudás vagy inkább a vízen eltöltött sok-sok esztendő?
Minden tudásomat elő kellett szednem! Hála a jó égnek, a 24 év alatt minden évben írtam edzésnaplót, tehát volt hova visszanyúlni. Hiszen ami bevált, azon nem kell változtatni, vagy csak nagyon kicsit – kihasználva például az orvostudomány mai eredményeit és lehetőségeit. Kreativitásra is szükség van, hiszen a mindennapokhoz, az időjáráshoz alkalmazkodó edzéstervet kell létrehozni.
A másik oldal a tudás mellett, hogy lehet és kell is bátran újítani. Én mindig az újításról voltam híres. Nekem az a dolgom az életben, hogy valami újat elindítsak!
Eszerint az edzői munkádba is csempészel újításokat…
Bár nem vagyok az első, de kevés edző van, aki együtt evez a tanítványaival. Fontosnak tartom, hogy ott evezek velük, ott lélegzem, látom, hogy mit csinálnak az evezővel – mert a motorosból mást látni, mint fél méterre tőlük!
Mindegyikükkel ülök párosban is, hogy érezzem, mit csinál, hogy húz. Kipróbálom a lapátját, a hajóját, hogy ő mit érez, meg tudja-e csinálni azt, amit kérek tőle. Beülök a mai, modern versenyhajókba és ott vagyok velük minden nap. A gyerekeimnek hívom őket. Együtt lélegzünk, együtt sírunk, együtt nevetünk – de inkább csak nevetünk.
Ez sok energiát igényel, fáradt is voltam az elején, de csak így tudom elképzelni.
Nagyon gyakorlatias embernek tűnsz. Ez a gyakorlatiasság jellemez az élet más területein is?
Igen. Imádok fúrni-faragni, kötök, horgolok, barkácsolok, kocsit javítok, lovagolok. Motoroztam is. Egy csomó mindent megtehettem az életben, amitől - úgy érzem -, több lettem. Kipróbálom, ami fontos nekem. A tapasztalatok által pedig többet tudok átadni magamból másoknak…
Az utóbbi egy-két évben éreztem igazán, hogy kerek egész vagyok, most már át lehet adni, amit tanultam és tudok.
…és edző lett belőled. Milyen érzés volt otthagyni a vidéki élet nyugalmát és a lovaidat?
Nehéz. Magát a döntést nehéz meghozni, de onnantól, hogy döntöttem, már nincs siránkozás vagy visszakozás.
Most ezt a lapot adta az élet. Megpróbálom a jót látni a történésekben, az emberekben. A kedvenc mondásom: ha az élet citromot adott, csinálj belőle limonádét!
Mint hitvallás?
A buddhizmus áll közel a szívemhez. Mert az szabadabb, nyitottabb gondolkodásmódot engedélyez. Ugyanakkor megengedő volta mellett mindig figyelmeztet arra is, hogy tetteidnek következménye van. A jónak is, a rossznak is. Így gondolkodni a mai világban, felvállalni a felelősséget – ez is kicsit úttörő dolog.
Köthető konkrét eseményhez a gondolkodásbéli változás?
Ezek a gondolatok a vegetáriánussággal jöttek be a látókörömbe. Ahogy elhagytam a húst, jött a mentális változás. Már 23 éve étkezem húsmentesen. Így nyertem két olimpiát, világbajnokságokat. Mert amikor az lettem, elmaradtak a betegségeim és jöttek az eredmények. Az igazi nagy teljesítmények.
Gyermekként sokat betegeskedtél…
A gyerekek azért betegek, hogy fölhívják magukra a figyelmet. Ma már tudom, hogy nálam például a szeretethiány volt az oka… ötödik gyerekként rám már nem jutott annyi energia.
Ha valamelyik tanítványomnak fáj a torka, rögtön azt kérdezem, hogy mit nem tudsz vagy nem akarsz kimondani. Nem kell azonnal orvoshoz rohanni, mondd ki, ami benned van. Bennem bárki megbízhat, mert nagyon tudok titkot tartani. Ezt már tizenévesen megtanultam – lehet rám számítani!
Akkor nemcsak edzője, de nevelője is vagy a gyerekeknek.
Igen. Ezért vagyok más edző, mint a többi.
Közepes edző bárki lehet. Jó edzőnek lenni – na, az már valami. Úgy motiválni a legnagyobbakat és a legfiatalabbakat is, hogy később azt mondják: de jó, hogy ő volt az edzőm, mennyi mindent köszönhetek neki! Az a dolgom, hogy részint hajtsam, részint segítsem őket.
Hozzám nem a legjobbak jöttek. Eddig. Van nagyon jó is, van olyan is, akit simán elküldtek, hogy már nem kellesz – és ez nem jó érzés. Ha abban tudok segíteni, hogy megtalálja, mi az ő értéke, útja vagy kiugrási lehetősége – még ha nem is a kajak az – akkor is egy új élet indítása van a kezemben… s vallom, hogy minden ember értékes.
Tanár szerettem volna lenni. Csak aztán a kajakozást választottam.
Nem vágysz arra, hogy a legtehetségesebbek kerüljenek hozzád, hogy a következő olimpiai bajnokot tudjad edzeni?
Az a szép, ha innen állunk fel és innen csináljuk meg. Van most egy olyan lány a csapatomban, akiről meg vagyok győződve, hogy képes rá, csak még neki kell elhinnie. Van, aki nagyon hajt, aki tehetséges – vele megint másképp kell foglalkozni. Sokrétű a feladat…
Azt tanítom, hogy nem érdekes, mi volt tegnap, mi lesz holnap, a mára koncentráljunk – de attól még célunk lehet. Az én szememben mindenki potenciális olimpiai bajnok.
Mik a jövőbeli terveid?
Az edzősködésben hosszú távon gondolkodom. Öt-hat év végigvinni egy gyereket a pályafutásán. Meg hát csak lesz eredmény, csak lesz siker is. Mert az nagyon fontos. Mindenkinek.
A kajak az életem – meg segíteni az embereken.
Mire vagy a legbüszkébb?
Hogy úgy értem el az eredményeimet, hogy nem kell fölköpnöm és aláállni. Mert magadat s a tudatalattit nem lehet becsapni. Mit értél el? Mit tettél érte? Legálisan, illegálisan? Hazudsz, nem hazudsz? –Az életben nincs kifizetetlen számla. A példamutatás a legfontosabb. És a hitelesség.
Van-e olyan dolog az életben, amit még nem próbáltál, de vágysz rá?
Nem akarok irreális dolgokat. Sokszor kérdezik tőlem, hogy miről mondtam le a kajakért. Nem tudom, hogy miről mondtam le, mert lemondtam róla. Viszont azt tudom, hogy mi mindent nyertem!
Fotó: Paján Anita